Mi a pálya?

A startup lét sem csak csillogás

2017. április 13. - Kontent

Némi információja már mindenkinek van arról, hogy mivel foglalkozik az, aki startupol, hisz trendi fogalom lett ez. A menőség faktor mellett azonban ennek a tevékenységnek is megvannak a maga hátulütői, amibe már nem olyan gyakran futunk bele a különböző fórumokon és Madách téri ellátók kávé illatú sarkaiban.

1.jpg

Ha azt mondom, startup, mindenkinek beugranak hívószavak: menőség, San Fransisco, szuper közösség, innováció. És nagyjából ezekkel a kifejezésekkel, amiket csillogó szemmel használunk ismerőseink előtt, ki is fújt a tudásunk, tisztelet a kivételnek.

Mi is valójában az, hogy startup, hogyan indul, megy és lesz vége?

Alapvetően egy olyan korai fázisú cég, amelyben nagy növekedési potenciál van, de egyelőre nem profitábilis. Általában internet alapú termékre, szolgáltatásra épül, ami egy jó ideig nem termel bevételt. Így, az induláshoz, működéshez itt is, mint oly sok esetben, egy dolog kell, de abból sok: pénz. Ezt szerencsés esetben megálmodói rakják össze, ennél egy kicsit gyakrabban előfordul, hogy a befektetők.

Ennél a pontnál jelenik meg a 3F stratégia fogalma, alias „szeretetpénz”, azaz Family, Friends, Fools. A közeli hozzátartozókon, barátokon kívül léteznek azonban olyan befektetők is, akik már eleve startup projektekre specializálódtak, és nem csak pénzt hoznak magukkal, hanem szakértelmet is, tehát jó tanácsok, javaslatok formájában is hozzájárulnak a működéshez. Ahhoz, hogy ezek a pártfogók megjelenjenek, a következőkre óhatatlanul szükség van: életképes üzleti modell, működő, legyártott prototípus, termék-szolgáltatás.

A befektetők azonban beleszólhatnak a működésbe, fejlesztésekbe, megköthetik az alapítok kezét.  Munkavállalói szempontból – mint egyébként mindenhol máshol – nem árt először megvizsgálni egy adott startup hátterét, működési elveit, tulajdonosi szerkezetét. Nem mindegy, hogy a cég, ahova jelentkezel, első munkatársait kereső fázisban van, vagy pedig már jó ideje létezik, túl van-e több kör tőkebevonáson, létezik-e nemzetközi ügyfélköre stb.

2.jpg

Most, hogy egy kicsit talán tisztábban látunk egy ilyen cég működésével kapcsolatban, érdemes kicsit a vállalati kultúrára is ránézni. Mit találunk a már sokszor hallott laza irodai sztorik, csocsóasztal, sörrel teli hűtő, ugrókötél, bordásfal és a Super Mario mellett valójában.

Lássuk a kockázatokat

  • A munkaórák száma csak felfelé flexibilis, mivel az eredményorientáció az egyik fő alapelv, ezért hatalmas hangsúly van a gyorsaságon, húzós időintervallumon, hatékonyságon. Továbbá a te munkádra, munkahelyi létezésedre az is erősen rá tudja nyomni a bélyeget, hogy gyakran egy légtérben tartózkodsz az alapítókkal, akik minden áron meg akarják valósítani az ötletüket, ezért is előfordulhat, hogy éjszakába menően dolgoznak, ami ki nem mondott elvárássá alakulhat gyakran az alkalmazottak felé is.
  • Mint mindig, mindenhol, természetesen itt is szóba kell hozni a fizetést. Jellemzően nem éri el egy nagyobb multinál kapott összeget, viszont az így nem túl magas fizetést gyakran kompenzálják az irodában maximalizált kényelemmel: üdítő, kaja, csapatépítő bulik. Induló cégnél előfordul olyan is, hogy a munkaszerződés mellé részesedést kínálnak fel a munkavállalónak, ezzel is motiválva a sikerre.
  • Ki az, akit úgy vonz az alacsony fizetés, mint a mágnes? Igen, a friss diplomás. Tehát jogosan számíthatsz arra, hogy az ilyen cégeknél gyakran belefuthatsz a szakmai háttér hiányába, így a fejlődésed is nehezebbé válhat.
  • Ha már a karriernél tartunk, azt mindenképp érdemes végiggondolni, hogy tervezhetsz-e hosszú távra. Nem biztos, hogy akár az indulás után egy évvel még létezni fog a cég, vagy te kelleni fogsz-e.
  • Spontán munka: egy startup-nál nem olyan furcsa, ha hetente változnak a feladatok, irányok, stratégiák. Az is előfordulhat, hogy amin addig dolgoztál, a kukában köt ki, és egy teljesen mást, teljesen elölről kell elkezdened. A munkahelyi siker fogalma így teljesen új értelmet nyer.

A fent felsoroltak ellenére nagyon sokan vannak, akiknek az „innováció” életük kulcsszava, ami pedig a hozzátartozó életmóddal egészül ki. Természetesen, ha te is közéjük tartozol, nem kérdés, hogy számodra is a legjobb hely egy startup cég legóból kirakott irodájának naposabbik sarka.

A bejegyzés trackback címe:

https://miapalya.blog.hu/api/trackback/id/tr6612403119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.13. 20:39:44

A startup cégek fő hátránya az alacsony fizetéssel párosuló magas kockázat mellett az, hogy a vállalati kultúra teljesen kiszolgáltatott a többnyire éretlen alapító személyiségének.
süti beállítások módosítása