Mi a pálya?

Nyolc pontban a multis munka előnyeiről

2017. április 11. - Kontent

Szinte állandó dilemma a munkavállalók körében, hogy megszerzett tudásukat milyen cégeknél kamatoztassák. Sokan azt gondolják egy multiról, hogy mivel nagy, összetett rendszereken alapuló vállalat, sokkal személytelenebb az ott uralkodó hangulat. De fontos felismerni, valójában milyen előnyökkel, lehetőségekkel járhat egy ilyen cégnél való elhelyezkedés.

1.jpg

Mi az, hogy multi, mi az, hogy transznacionális, és mi a különbség a kettő között?

A multinacionális cégek olyan szervezetek, melyek iparágtól függetlenül több országban vannak jelen, több telephellyel rendelkeznek. Tulajdonosi körük, befektetőik is több országból származnak, ami fontos meghatározója a multi definíciójának. Működésüket tekintve dinamikus, hatékony, gyorsan fejlődő vállalatok, jelentős szereplői a világgazdaságnak. Több országon átívelő, kiemelkedő sikerükkel magas presztízsértéket generálnak, ami munkavállalói szempontból igen kedvező körülmény lehet.

A transznacionális vállalatok is, hasonlóan a multikhoz, több országban vannak jelen, azonban ezen vállalatok vezetőire, tulajdonosaira ez már nem igaz. Berendezkedésükre jellemző, hogy több leányvállalatot hoznak létre, termékeik az egész világpiacon jelen vannak, melyeket nem egy adott országban állítanak elő.


Nyolc pontban arról, miért érdemes multinacionális cég alkalmazottjának lenni:

3.jpg

1. Minekután a multi a világ több országában jelen van, ergo sikeres cég,stabil, azaz jóval kisebb az esélye annak, hogy a csőd szélére kerül, ami által megszűnik a munkahelyed és egyéb kellemetlen csalódások érnek.

2. Az első pontban említett stabilitásnak köszönhetően hosszú távú karrier lehetőségével számolhatsz, természetesen ehhez szükséges, hogy minél jobb munkaerő legyél.

3. Egy nagy árbevétellel rendelkező, sikeres, nemzetközi cégnél a fizetésen is meglátszik az erős háttér. Valószínű, hogy egy ugyanolyan pozícióban, hasonló iparági területen lévő kisebb cégnél kevesebb pénzt keresel. 

4. Ha elég motivált és ambiciózus vagy, gyors szakmai fejlődésre tehetsz szert. A legtapasztaltabb munkatársak által tartott belső tréningeken keresztül elsajátíthatod a know-how-t (know-how: egy olyan gazdasági, műszaki ismeret, amihez korlátozott a hozzáférés).

2.jpg

5. Minél nagyobb egy cég, annál több osztálya, részlege van, így az előrelépési lehetőségek is jobbak. 

6. Mivel több országban is jelen van a cég, adott esetben nemzetközi karriert is befuthatsz, de mindenképp jobb eséllyel indulsz, ha nyitott vagy külföldre delegálásra, vagy a cégen belüli váltásra. 

7. Egy masszív nyelvtudás is lehet elegendő ahhoz, hogy pozitív kimenetelű legyen az állásra való jelentkezésed, ami után intenzív és hasznos betanítási időszak vár. 

8. Ha mégsem úgy alakul az állás, mint képzelted, nagyobb eséllyel indulsz a munkakeresésnek, ha egy magas presztízsű multiból távozol. 

Ha ez a nyolc pont segített a szemléletváltásban, vagy még jobban megerősítette az eddig kialakult véleményed, pályázz te is egy ilyen állásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://miapalya.blog.hu/api/trackback/id/tr2212402687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gour 2017.04.11. 17:30:41

Nagyon jó a cikk. A Telenor dolgozójának például azért jó lenni mert rotációban várhatod az új kollégákat miközben kirugják a régieket. Csupa új ismerős hétről hétre, hát kell ennél jobb?

élhetetlen 2017.04.11. 18:32:36

Vannak előnyei, vannak hátrányai. Én több, mint 25 évet húztam le egy multinál. Előnyök. Voltam hardver fejlesztő, aztán programozó, aztán kaptam egy hülye ajánlatot ettől a cégtől. PC supporter, azzal az indítással, hogy ötszáz valami titkárnői szövegkészítő készüléket cseréljek le PC-re. (rosytext volt). Nem az volt a kihívás, hogy telepítsek 500 PC-t, hanem, hogy elérjem, hogy ne köpködjenek, hanem az legyen, hogy x már kapott én mikor kapok. Komoly pszichés kihívás volt, és élvezetem. Húsz év múlva is, mert olyan titkárnők, akikre nem is emlékeztem abból az időből, halálra kényeztettek. Mikor a supportból nagyüzem lett, nem céget kellett váltanom, csak másik lehetőséget keresni. A legjobb a fejlesztéstechnológia volt, mint a gyerek, akit kicsaptak a játszótérre, különféle eszközök megismerése, összehasonlító tanulmányok írása. Aztán megfúrták a főnökömet, és páran felálltunk vele együtt. Ő elment a cégtől (ez az, amikor porszem vagy), nekünk keresett lehetőségeket. Óriási project indult, programozó kellett. Jelentkeztem. A project vezetője még háromszor felhívott, hogy komolyan gondolom-e a programozást. Aztán életem egyik legszebb munkahelyi kalandja lett a fejlesztés, tesztelés, bevezetés, és azóta is vannak ebből, mármint az egymásért dolgozunkból fakadó kapcsolatok. Aztán a végén bekaptam öt szar évet, a hierarchiából adódóan valaki, aki kiadja a melót, de vele nem tudok mit kezdeni, mert, ha nem csinálom meg, akkor, akár épeszű indokkal sem, akkor sem vele tolok ki, hanem az üzemeltetéssel, akik ártatlanok. Ez szívás volt. De ezt átélhettem volna hét különböző cégnél is, és nem lett volna jobb.

Hollandexxonvaldez 2017.04.11. 21:10:43

azért birom ebben a multis cikkben is,hogy nem a rendes dolgozó van a képen felrakva,aki gyártja pl az i8 BMW panelt,az Audi turbovezérlőpanelt,összerakva a BMW ülést,összecsavarozza a Denso injektort,hanem az irodista semmittevők,akik nagy kerek szemekkel pislognak mikor véletle n betévednek a gyártásba,és jééé itt emberek dolgoznak,3 műszakban,és baxdmeg,ők termelik meg a fizudat,miközben te azt se tudod melyik gunyádba gyere dolgozni meg reggel FB-vel kezdesz melóhelyen,a melós meg be se viheti a telefonját a munkaterületre.

Elrettentő példák idióta multiktól:

Veszprém Continental,a dolgozó nem gyújthat rá szünetben sem,mert a "cégünk csatlakozott a nemdohányzó vállalatokhoz".De az irodista Contis az fogja magát és kimegy rágyújtani a portán kivűlre.Bezzeg a nürnbergi Continentalnál ott a dohányzókantin a szalag mellett mert a dolgozók 70%-a bagós minden német és osztrák cégnél,és úgy megbüntetnék őket ha ez nem lenne,hogy csak nyekken.

Pisilista...agyalágyult HR-es termelési akárki agyalhatta ezt ki,azt figyelik ki hányszor megy el wc-re egy műszakban...aki a lista élére kerül kirúgják

Belépés az öltözőbe csekkolókártyával....Székesfehérvár Denso.ez is egy agyrém

Nos,én ilyen dolgok miatt és nem a 120-150ezer netto miatt nem dolgozok otthon.Egyszerűen,magyar,könyvtár-ruhatár diplomás emberek agyalják ki ezeket a dolgokat.nem a német,nem az osztrák tulaj,mert ha azok agyalnák ezt ki,akkor itt kinn is ez lenne.

A magyar multiknál összefújta a szél a szemetet bőven,elég végignézni a HR és hasonló munkát nem végző irodákon a mérnökség kivételével.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.04.11. 22:11:30

@Hollandexxonvaldez: Nekem is pont az jutott eszembe, hogy ez a cikk csak a multis irodai munka előnyeiről szól, se a hátrányokról, se a fizikai munkáról...

Spacecake 2017.04.11. 23:33:39

@Hollandexxonvaldez: na azért megpróbálom ezt egy kicsit árnyalni;)
Gyanítom,h a gyári melós is pislogna h beültetnék SAP-t püfölni és nem csak a fullautomata bondoló gép mellett kéne óránként egy OK-t nyomnia(és azon gondolkodnia mikor mehet cigizni)
Az h szalag mellett van meló,az azért van, mer meg lett szervezve h legyen anyag hozzá-mindig.ez nem is olyan egyszerű mint gondolnád...
Olyan nagyon ne aggódj,mind a Conti mind a Denso elhúz a picsába lassan Malajziába meg a Fülöp szigetekre-legalábbis a gyártás-mer ott olcsóbb és van gyári melós dögivel,na ezt az 'irodistával'nehezebben tudja megtenni,mer nincs meg-és még sokáig nem is lesz meg ott a tudás ehhez.
És aztán végképp ne irigyeld azt a min.3-5szörös fizut tőle,ő még vagy 10évet ráhúzott a iskolából,amikor te már a szalag mellett áltál és pénzt kerestél-igaz,akkor se sokat,na de azt be kell hozni vmikor ugye;)
Üdv,
Egy Conti beszállító-multis irodista semmittevő;)

2017.04.12. 10:24:20

No máris kitört a gellérok háborúja. Tűkön űlve várom, a kékek győznek vagy a fehérek. Azalatt a géppel kikevertetem a a mai kétszázhatvan köbméter betont. Asszondja hogy: recept kiválasztása, Zsóka, hol a 40/50-XC4-XF3-16-F5? Megvan, akkor OK, keverő indítása, OK. Kávé, Zsóka, hol a kávé?

Hátulról egy hang: szerda van, ma te főzöd.

Denise Hogyisdugják 2017.04.12. 15:38:47

ezért kell stabil magyar cégnél dolgozni.
- családias hangulat, amibe belefér hogy "elmész te a k**** anyádba, b***dmeg...", öt perc múlva meg "te, iszunk egy vodka-narancsot?" (kinn állnak a rendőrök, baszki).
- a fizetés megfelelő munkakörben multiul szólva "versenyképes" (egy éve úgy éreztem, megrekedtem szakmailag. félig-meddig komolyan részt vettem pár állásinterjún, egy német tulajdonú cégnél pedig bevallotttan is én voltam a nr 1 jelölt speciális szakmai ismereteim okán. mikor rákérdeztek, milyen fizetésre gondoltam, az addig is kapott összeget jelöltem meg, mire rögtön "hűvösebb lett" az kb három fokkal)
- kötetlen munkaidő. ha éppen elmegyek a gyerekért a koleszba, csak szólok, hogy délután nem leszek oszt annyi... senki nem írja fel, még én sem
- rugalmasabb bérezés (kp, miegymás)
- személyes kapcsolatok kiépítése a kevéssé merev feladatstruktúra miatt
... most hirtelen ennyi jutott eszembe...

nem vagyok itt 2017.04.12. 16:14:07

@Spacecake: pont az ilyen segg-szarusítókból van már sok gyári melósnak elege.Nem tud SAP-t kezelni, szerintem azzal sem vagy tisztában, hogy a dolgozóitok mit tudnak. Bullshitet azt bezzeg tudtok nyomni, papíron, e-mailben.

Spacecake 2017.04.12. 17:00:34

@nem vagyok itt: akár elege van,akár nincs,neki nincs sok választási lehetősége.a különbség az az,h míg az irodai melós kb 5p alatt megtanulná az ő munkáját,addig ez fordítva nem lesz igaz.amúgy meg nem értem,lehet jelentkezni irodába...jaaaa hogy nem árt 2-3idegen nyelv ismerete meg 1-2diploma??smafu,mineeeek aaaz;)úrihuncutság!!;)

G777 2017.04.12. 21:08:33

Aki multinál akar dolgozni, készüljön fel a következőkre is (természetesen vannak pozitív kivételek, de ezek létező, valódi példák):

- az előrelépés jellemzően nem szakmai rátermettség alapján történik

- az előző pontból következik, hogy a kollégáid eszköztárában a főnök felé dörgölőzéstől a másik háta mögötti kibeszélés is kötelezően megjelenik.

- ezekből következik az is, hogy számos esetben a főnököd nálad gyengébb szakmai kvalitásokkal rendelkezik

- mindez azonban nem fogja zavarni abban, hogy általános iskolát megszégyenítő módon, (némileg átnevezett, de lényegét tekintve magatartás-szorgalom vicckategóriájú) buta osztályzatokat kapj az időszaki értékeléskor tőle

- A teljesítményed értékelése erősen szubjektív. Emiatt sokan választják azt az utat, hogy ha van bármi félnivalójuk szakmai rátermettséghiány miatt, akkor gyártanak aktuális céltáblákat, akikből vészhelyzetben lehet náluk gyengébb láncszemet kialakítani

- A nemzetközi céges kultúra honosítását bután fogják megvalósítani

- Tapasztalatból mondom, hogy az olyan irodai munkát, ahol kiderül, hogy blokkolóórát használnak, azonnal kerüld el (tehát nem belépőkártyát, hanem abból kiolvasott okosságokat). Az üzenete általában az, hogy senkit nem érdekel, ha olyan ötleteid vannak, amivel sokkal jobban működne a cég, ezeket nem fogják megvalósítani, a törzsidő szabályos kitöltése sokkal fontosabb ezeknél

- Számos multinál egy felfelé korlátos intellektuális környezettel fogsz találkozni. Mondjuk van egy betonfal 105-ös IQ-nál, ahonnan senki sem lóg ki - a tényleges érték a vállalati profiltól függ
süti beállítások módosítása